JÉZUS A MEGVÁLTÓ?

Jézus korában a hasonló képességű csodatévők sokasága élt és alkotott, akikre ma már nem is emlékszik vissza a történelem tanítás! Olvashattuk már több helyen, hogy ezt a kort, s a megelőző pár száz évet a messiások korának tartották. Elindult az emberiség egy tudatosodás felé vezető úton. Gondoljunk csak bele, hogy az akkori földi lakosok számához képest mily nagyszámú nagy-gondolkodó, emelkedett tudású ember élt. Korunkra még mindig azok az évek vannak a legnagyobb hatással.
Ezért volt szükség egy "megváltóra"?
Ha alapul vesszük azt, hogy a földi élet nem a darwini elmélet alapján jött létre, akkor nagyon is nagy az esély - az adatok alapján -, hogy megalkották az emberiséget, hogy szolgája legyen egy másik fajnak. Erre utaló számtalan bizonyíték tárult már elénk.
A "messiások kora" kétségbe ejtette őket, nem gondolták, hogy az emberiség ilyen nagy ütemű fejlődésre képes, szinte kinövi önmagát az anyagból a fénybe.
Ha ebben az ütemben fejlődhettünk volna tovább, elveszítik a szolgabolygójukat.
Szükség volt egy hathatós beavatkozásra, s ezért hoztak létre egy olyan személyt, aki majd az egész emberiséget visszatéríti az anyagba, a mátrixba, meggátolva a nagyarányú szellemi fejlődést, azaz a megszabadulást. Nagyon is jól fejezi ki a mi "megszabadulás" szavunk ezt is, hisz megszabadulni, a fogságból szokás.
Ha figyelmesen tekintünk az emberiség 2000 éves fejlődésére, akkor nem lehet más következtetésre jutni, minthogy egyre nagyobb az elszegényedés, egyre több a háború, nőtt az erőszak, a népek, fajok és hitek közötti ellentét. Hiába papolnak a szeretetről, e két ezredév alatt a szeretet nem hogy nőtt volna, inkább a sárba lett taposva. Ami viszont elterjedt, az a kereszténység, s vált a bolygó legnépesebb vallásává, mégpedig erőszak sorozatok és népirtások árán.
Ezek után gondolkodjunk egy kicsit: Hol is jött létre az a bizonyos "megváltás?
Jézus nem megváltani jött az emberiséget, hanem megváltoztatni.
Több adat utal arra - még a Bibliában is ! -, hogy Jézus nem a zsidóság külső megjelenési jegyeit hordozta, hanem szőke hajú, kék szemű volt.
Az elmúlt évtizedekben több-ezer olyan embert kérdeztek ki, akik UFO észlelés tanúi, elszenvedői voltak, s nagy részük szőke és kék szemű földönkívüliekről számoltak be. Ők voltak az annunakik.
A figyelmes olvasó a Bibliában is rátalál olyan adatokra, hogy földönkívüliek űrhajókkal jelentek meg, s avatkoztak be a történésekbe.
Alapos a gyanú arra vonatkozóan, hogy Jézust az annunaki lények hozták létre, egy mesterséges megtermékenyítés útján. Sorsát folyamatosan követték és rendezték az események sorát.
Belőle kellett egy olyan rendkívüli személyt kreálni, aki majd az egész emberiség előtt nagy hatást gyakorolva tud fellépni. Ehhez pedig szükség volt olyan tettekre is, ami hihetővé teszi a köré épített legendát.
Cselekedeteinek, csodatévő tetteinek nagy részét kortársától, Tyanai Apollóniustól vették "Kölcsön"! Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az Apollóniusról elbeszélt bámulatra-méltó csodatettek egészen száz évvel ezelőttig feszültségben tartották és nehéz talányok elé állították az embereket. A régi tudósítások szerint ezen csodák révén Apollónius neve már kora ifjúságában futótűzként terjedt el minden kultúr-országban. Ezzel szemben a Názáreti Jézus saját kora tudata számára egyáltalán semmit sem jelentett. Őt senki sem ismerte, még azok sem, akik ismerhették volna.
Voltaire pl. szembeállította Apollóniust és Jézust. Még Napóleon is írt egy tanulmányt Krisztusról és Tyanai Apollóniusról.
Még kétszáz évvel később sem tudták az egyházatyák tagadni Apollónius bámulatba ejtő csodatetteit, de démoni erők közreműködésével magyarázták, míg Jézus csodáit isteni erőre vezették vissza.
Az első három században több, mint száz szobrot és templomokat emeltek Apollónius tiszteletére, istenként tisztelték. Elgondolkodtató tény, hogy a vele egy időben született Jézusról egyetlen egy szobor sem, egy rajz, vagy rézkarc sem készült. Apollónius sok könyvet írt, de a későbbi századok során a római egyház mind megsemmisítette, eltüntette..
Ha valaki kételkedne, nyugodtan nézzen utána, sajnos magyar nyelven nem sok található, de külföldön még számtalan könyvben írnak Apollóniuszról és a kor eseményeiről.
Álljunk meg egy kicsit, gondolkodjunk el a tényeken, ami megcáfolhatatlan, hogy Buddha, Zarathustra, Konfúciusz, Apollóniusz korában, tehát ezekben a századokban messiások sokasága jelent meg a Földön, amikor a bolygó lakossága a mainak csupán töredéke.
Mi indokolta volna pont akkor egy megváltó, mint Isten fia eljövetelét?
Ma már annál inkább szükség lenne rá, amikor a felmérések sokasága is arról számol be, hogy a fájdalom és a szenvedés az emberiség története során még soha sem volt ekkora mértékű.
A végkövetkeztetés tehát nem lehet más, mint hogy Jézus nem megváltani jött az emberiséget, hanem megváltoztatni, mert a "messiások kora" kétségbe ejtette őket, nem gondolták, hogy az emberiség ilyen nagy ütemű fejlődésre képes, szinte kinövi önmagát az anyagból a fénybe.
***
================================================================================
================================================================================